keyboard_arrow_up

Stadionból a közösségi térbe – így hódítják meg az online felületeket a legnagyobb játékosbemutatók

Mutasd be a játékosod, és megmondom, ki vagy! Az európai labdarúgás átigazolási időszaka és a játékosok prezentációja jól jellemzi az elmúlt évek szórakoztatóipari trendjeit: egyre nagyobb a felhajtás, és egyre összetettebb marketing megoldásokat találnak ki a marketingesek. A jutalom? Akár többmillió szurkolót is magad mellé tudsz állítani egy-egy sztár leigazolásával, és még többet hozhatsz ki belőle, ha megadod a módját a bemutatásának. Első benyomást elvégre egyszer lehet tenni, nem árt tehát komolyan venni ezt a területet!

Több mint tizenkét éve, 2009 július 6-án hatalmas volt a felhajtás Madridban, Cristiano Ronaldo bemutatására ugyanis mintegy 80 ezer szurkoló gyűlt össze a Santiago Bernabéu stadionban – ezt megelőzően csak Diego Maradona nápolyi bemutatásánál volt ennyi ember a San Paolo Stadionban.

Az utóbbi évek tendenciái alapján azonban nagyon úgy tűnik, hogy az ilyesfajta felhajtások kezdenek a múlt részévé válni, hiszen manapság már egyre több klub fektet hatalmas energiákat abba, hogy a közösségi oldalain igencsak látványos, kiemelkedő, néha pedig már-már extravagáns videóban mutassa be a legújabb sztárigazolását, ezáltal ugyanis rengeteg új követővel és rajongóval gyarapodhatnak a klubok oldalai.

Jelenleg szinte már a legnagyobb mérőszámot a közösségi médiában jelenlévő követők átvándorlása jelenti, ezért nem is meglepő, hogy egyre több ügynökség foglalkozik kifejezetten a játékosbemutatásokra koncentráló videós kampányokkal nemzetközi szinten. Ezek az ügynökségek legfőképp arra hívják fel a klubok figyelmét, hogy manapság a sztársportolók bemutatása jelenti a legnagyobb elérést a szurkolók körében a közösségi oldalakon, ami egyenlő azzal, hogy rengeteg új rajongót lehet bevonzani a piacról.

A legfrissebb példa erre Lionel Messi Paris-Saint Germain-be való átigazolása, hiszen amint hivatalossá vált, hogy a 6-szoros aranylabdás labdarúgó a PSG-ben folytatja pályafutását, a párizsi klub közösségi oldalai jóval népszerűbbé váltak, az Instagram-oldalukon lévő követők száma például 40 millióról 48 millióra nőtt.

A Messit bemutató videó a Twitteren 868.867 lájkot és 198.382 retweetet ért el.

A HorizM elemzése többek között azt is kimutatta, hogy Messi valamivel több mint 3 millió eurós digitális értéket generált az aláírása napján, ami több mint ötszöröse a következő legmagasabb értéknek, ami Sergio Ramos nevéhez köthető. Továbbá azon a héten, amikor Messi aláírt, a PSG átlagosan 1,25 millió eurós digitális értéket ért el, ami majdnem 1 millió euróval több, mint a következő legmagasabb heti érték. Ugyanezen a héten Messi segített a párizsi klubnak 7,5 millió euró bevételt generálni – ez 0,9 millió euróval több, mint az előző kilenc héten összesen! A PSG másik négy nagy nyári szerződtetésével (Georginio Wijnaldum, Achraf Hakimi, Sergio Ramos, Gianluigi Donnarumma) kapcsolatos bejelentések több mint 1,2 millió euró értéket hoztak létre, ami rávilágít az átigazolási időszak alatti tartalomgyártás kereskedelmi potenciáljára.

Szintén az egyik legötletesebb bemutatók közé tartozott idén Denzel Dumfries szerződtetésének bejelentése az Internél.

 

A Fenerbahcénál is nagy energiákat fektettek a magyar válogatott védő, Szalai Attila bemutatásánál, aki azóta már szinte a legnagyobb közönségkedvenccé vált.

De természetesen az egyre inkább felkapottabbá váló közösségi médiás bemutatás még nem tüntette el teljes mértékben a “régi”, jól bevált nagy bejelentéseket, így ellenpéldaként felhozható Raphaël Varane augusztusi átigazolása a Manchester Unitedhez. A francia vb-győztes védőt ugyanis 75 ezer szurkoló várta az Old Traffordon, ez pedig a koronavírus-járvány miatti lezárások után különösen nagy élmény lehetett, hiszen több mint 17 hónap után telt meg újra teljesen az “Álmok Színháza” – igaz ekkor még nem egy mérkőzés erejéig.

Összességében tehát elmondható, hogy a nemzetközi trend már javarészt a közösségi platformokra összpontosul, a klubok kommunikációja egyértelműen az online térben valósul meg a játékosbemutatásokat és egyéb, a csapattal kapcsolatos legfontosabb híreket illetően is. Magyarországon viszont egy-egy ritka kivételtől eltekintve egyelőre nem igazán jellemző, hogy óriási “online felhajtással” mutatnák be a klubok a fontos érkezőiket, hazánkban többnyire egy egyszerű kézfogós fénykép elkészítésével tudják le ezt a csapatok, pedig nagy kommunikációs potenciál rejlik ebben a lehetőségben, amit a külföldi egyesületek törekvései is igen jól mutatnak.

Őrült átigazolási szezon volt, és még nincs vége.

A következő bemutatóra felkészül: Cristiano Ronaldo! 🔴🐐