keyboard_arrow_up

Sztársportolókból sikeres üzletasszonyok – Így lett 6 profi női sportolóból sikeres vállalkozó

Korábbi cikkünkben már összegyűjtöttünk néhány olyan világsztár férfi sportolót, akik nemcsak a pályán nyújtott teljesítményüknek köszönhetően, hanem a pályán kívüli üzleti érzékük miatt is váltak milliárdossá, ezúttal pedig a nőkön a sor. Jelen összeállításunkban részleteiben is megvizsgáltunk néhány sztársportolót, akik már profi karrierjük alatt elkezdték építeni üzleti vállalkozásaikat, amik idővel aztán komoly bevételt jelentettek a számukra.

Serena Williams

Valószínűleg alig akad olyan sportszerető ember, aki ne ismerné az amerikai teniszcsillagot, a 4-szeres olimpiai bajnok és 23-szoros egyéni Grand Slam-győztes Serena Williamst, de vélhetően kevesebben tudnak a pályán kívüli üzleteiről. A 39 éves amerikai amellett, hogy 2002 és 2017 között nyolc alkalommal is világelső volt, zseniális befektető is, és egy igazi self-made lady.

A világ egyik legnépszerűbb sportolója a 2020-as adatok szerint karrierje során összesen 93 millió dollárt teniszezett össze, de bevételeinek nagy része a jövedelmező reklámszerződésekből származik. Tavaly Serena 32 millió dollárt keresett a márkaszerződéseiből, többek között Gatorade, a Delta Airlines, a Pepsi, a Beats by Dre fejhallgató, az IBM, az Intel és a Chase Bank vállalatokkal kötött együttműködések által.

2015-ben az Aston Martinnal is aláírt egy szerződést, és a cég sporttal kapcsolatos üzleteinek lett az igazgatója. Az elmúlt hat évben mintegy 50 startupba fektetett be, amelyek állítólag 10 millió dollár körüli profitot hoznak. Még egy saját finanszírozású “Direct To Consumer” ruházati vonalat is elindított “S by Serena” néven 2018-ban. A michigani születésű nőnek emellett részesedése van az NFL-ben szereplő Miami Dolphinsban és a UFC-ben is.

Serena Williams kiterjedt befektetési portfólióval rendelkezik: márkákban, startupokban és sportcsapatokban is vannak érdekeltségei

Venus Williams

Serena Williams nővére, Venus szintén sikeres teniszezőnő, 4-szeres olimpiai bajnok és 7-szeres Grand Slam-győztes, korábbi világelső. Venus a Floridában található V Starr Interiors belsőépítészeti cég vezérigazgatója, ez a cég tervezte az amerikai közszolgálati televízió Tavis Smiley Showjának díszletét, lakóházakat és üzleteket a floridai Palm Beach területén, de több nagyszabású projektre – többek között egy 6,5 millió dolláros luxuslakás berendezésére – is felkérték őket.

2010 júniusának végén Williams kiadta első könyvét, a “Come to Win; on How Sports Can Help You Top Your Professiont”, amelyet Kelly E. Carterrel közösen írt. A könyv promóciójaként a kiadványt támogatva amerikai turnéra indult, miközben több talkshow-ban is megfordult, többek között a The Early Show-ban és a Good Morning America-ban, ennek köszönhetően bekerült a The New York Times bestseller listájának első 5 helyezettje közé.

Venus Williams lakberendezési céget vezet és íróként is sikeres

Danica Patrick

Danica Patric korábbi amerikai autóversenyzőre a világ 2005-ben figyelt fel, amikor élete első Indianapolis 500-as futamán a negyedik helyen ért célba. A futamot 19 körön keresztül vezette is, így ő lett az első nő a legendás verseny történetében, akinek sikerült az élre állnia. A 2009-ben megszerzett harmadik helyével minden idők legjobb női eredményét tudhatja magáénak.

Már Versenyzői karrierje alatt is már több vállalkozásba belekezdett, a 2021-es adatok szerint pedig vagyona nettó 80 millió dollárra nőtt. Üzleti portfóliójában többek között saját bormárkája van, amelynek neve Somnium, ami latinul “álmot” jelent. Patricknak emellett saját ruházati kollekciója is van, a “Warrior by Danica Patrick”, amelyet a G-III Apparel Group-pal közösen készítettek. Kiadott továbbá “Pretty Intense” címmel egy egészség- és fitneszkönyvet, valamint a Nascarban szponzorként is tevékenykedő amerikai cég, a GoDaddy szóvivője, emellett a SuperBow alatt sugárzott nagy elérésű reklámokban is feltűnt már az arca.

Danica Patrick saját ruházati kollekcióval tört be az üzleti életbe

Alex Morgan

Alex Morgan amerikai profi labdarúgó, az Orlando Pride, és az Egyesült Államok női labdarúgó-válogatott játékosa. A pályán kívül üzletasszonyként, könyvszerzőként, színésznőként és a közösségi média sztárjaként is ismerik őt. Hírnevét és a pályán betöltött pozícióját arra használta fel, hogy olyan üzleti vállalkozásokat vezessen, amelyek a fiatal lányokat és nőket erősítik szerte a világon. Morgan nemcsak azt bizonyította, hogy ő a világ egyik legtehetségesebb sportolója, hanem keményen dolgozott azért is, hogy az amerikai női sportolók ugyanolyan lehetőségeket kapjanak, mint a férfiak.

Morgan egyik üzleti vállalkozása is folytatta ezt a küldetést: ugyan korábban több médiavállalatot is alapítottak férfi sportolók – például LeBron James az Uninterruptedet -, de egyik sem emelte fel a hangját a női sportolók érdekében. Egészen idén áprilisig, amikor is Morgan, valamint a WNBA-sztár Sue Bird, az olimpiai aranyérmes úszó Simone Manuel, és az olimpiai aranyérmes snowboardos Chloe Kim megalapította a TOGETHXR nevű médiavállalatot, amely női történetekről szól a sporton belül és kívül.

Alex Morgan folyamatosan azon dolgozik, hogy a női sportolók hangját is hallathassa

“Ez olyasmi lesz, ami valóban áttöri a korlátokat” – mondta Morgan a The New York Timesnak. – “Valami, ami olyan közösséget és platformot teremt női sportolóktól női sportolóknak, amire korábban még nem volt példa”.

Morgan számos céggel rendelkezik szponzori szerződéssel, de a Nike-val kötött megállapodása külön is érdekes, ugyanis a támogatói szerződése soha nem látott anyasági védelmet is tartalmaz: 18 hónapnyi garantált, elmaradhatatlan fizetést arra az esetre is, ha éppen Morgan nem versenyezhet anyai örömök miatt.

Morgan író is, többek között a “The Kicks” című gyermekkönyv-sorozatot szerzője, amely témája arra koncentrál, hogy a fiatal lányok olyan témákon keresztül érezzék magukat erősnek, mint a vezetés és a kitartás. Az Amazon később felkarolta a könyvsorozatot, és animációs videósorozatot készített belőle.

Cristie Kerr

Cristie Kerr amerikai profi golfozó, 20-szoros LGPA Tour-győztes, több mint 19 millió dollárt keresett karrierje során. Kerr 2010-ben három időszakon keresztül is az első helyen állt a női golfozók világranglistáján.

Kerr a kaliforniai Napában található Pride Mountain Vineyards-szal kötött partnerséget, hogy a 2006-os évjárattal elindítsa Curvature bormárkáját. Emellett Helen Keplinger borász segítségével Kerr Cellars néven új borászati vállalkozást is indított.

Cristie Kerr borbirodalma és is hasonlóan sikeres, mint a profi pályafutása

Az idei évben a Constellation Brands kisebbségi részesedést szerzett a Kerr Cellars bormárkában, amely azonban továbbra is független tulajdonban és irányítás alatt maradt. A Constellation Brands “Female Founders” kampánya korábban azt ígérte, hogy 2028-ig legalább 100 millió dollárt fektet be nők által vezetett italgyártó cégekbe.

2006-ban az LPGA és Susan G. Komen Mellrák Alapítványa neki ítélte oda az LPGA Komen-díjat az általa alapított “Birdies for Breast Cancer” alapítvány miatt, ami a mellrák gyógymódjának megtalálása iránt elkötelezett. Kerr a 2003-alapítástól napjainkig több mint 3 millió dollárt gyűjtött össze a mellrák elleni küzdelemre.

Maria Sharapova

Ötszörös Grand Slam-győztes, olimpiai ezüstérmes, világbajnok, csapatban Fed-kupa-győztes, korábbi világelső, visszavonult orosz teniszezőnő, aki a teniszkarrierjét felhasználva egy sikeres startup részese is lett.

Aktív pályafutása során számos alkalommal sikeres modellként is tevékenykedett, többek között a Sports Illustrated magazin címlapján is szerepelt, továbbá több reklámban is láthattuk őt, így például a Nike, a Land Rover, a Motorola, a Canon, a TAG Heuer óramárka és a Tiffany ékszerüzlet reklámjaiban is, de több divatház arcaként is találkozhattunk vele. A reklámokon kívül a Nike, a Gatorade, a Tropicana és a Porsche márkanagykövete is volt.

A vállműtétje okozta szenvedései miatt  Sharapova amellett döntött, hogy a sportszakmai sikerek helyett inkább személyes márkájának fejlesztésére és befektetéseire összpontosít. Már 2010-ben elindította saját teniszruházati vonalát, a “Nike Maria Sharapova Collectiont”, ami olyan darabokat tartalmazott, amelyeket ő tervezett, és az összes nagy tenisztornára újdonságokkal rukkolt elő.

A kollekciója elemeit más WTA-játékosok is viselték, többek között Sofia Arvidsson, Eugenie Bouchard, Kai-Chen Chang, Andrea Hlaváčková, Madison Keys, vagy éppen Anastasia Pivovarova. Emellett cipőket és táskákat tervezett a Cole Haan számára, amelynek az általa fémjelzett balerinacipője az egész márka egyik legnagyobb eladását jelentette.

Sharapova 2012-ben alapított egy édességgyártó céget is “Sugarpova” néven, de van egy bőrápoló kozmetikumokkal foglalkozó cége is, a “Sugargoop”.

Az egyik legsikeresebb orosz sportoló már aktív karrierje során jelentős energiákat mozgósított az üzleti vállalkozásaira.

A Forbes szerint 11 egymást követő évben a világ legjobban fizetett női sportolója volt, és 325 millió dollárt keresett (a pénzdíjakkal együtt) a 2001-es profi karrierjének indulását követően.

Sharapova és az NFL-játékos, Larry Fitzgerald egyaránt tanácsadói szerepet vállalt és saját üzletrésszel rendelkezik a The Skills nevű startupban, amely 2020-ban indult egy olyan weboldallal, ahol a felhasználók oktatóvideókat nézhetnek a röplabdázástól a mellúszás tökéletesítéséig. Az oktatóanyagokat a világ élsportolóival állítják elő, szerepel benne többek között a 23-szoros olimpiai aranyérmes úszó Michael Phelps, a snowboardos Shaun White, a strandröplabdázó Kerri Walsh Jennings, vagy éppen maga Sharapova is. A The Skillsben tavaly ősszel 2 millió dolláros tőkebevonást hajtottak végre, amelyben a Global Founders Capital és a Maveron befektetési cégek is részt vettek.